Frissítve ekkor: 2021. február 21.


Itt a DÜWAG TW6000-es villamos építési munkálatait láthatjátok, időrendi sorrendben. Így az elején egy kis visszatekintéssel kezdünk, hogy honnan is indult ez az egész.


Maga a projekt 2017 márciusában kezdődött, még a Sketchup segítségével. Mikor a kasztni már próbált egy felismerhető alakot felvenni, elkezdtünk kijárni végállomásokra hogy textúrának való képeket gyűjtsünk, meg amit tudunk azt mérjük le hogy pontos méretekkel dolgozzunk.

Ha éppen volt, akkor nyílt napokon is megjelentünk, akkor az időnk nagy részét szintén a hannoverin töltöttük, mert valahogy mindig lemarad 1-2 dolog amiről nem készült kép vagy éppenséggel méret nem volt.

Omsiba Először 2017. június 20-án került be, akkor még igen hiányos villamosunk, néhol még textúra sem volt. 2017 decemberében már a nagyon alap dolgok működtek, mint például a kijelző, az index, a fényszóró, a zárlámpa és a féklámpa, de a modellből továbbra is nagyon sok minden hiányzott.

2018 elején már fontolgattuk a 3DS Max-re való átállást, s ez csak nyárra hozott eredményt. Ugyanis júniusban újra lett kezdve a modell teljesen elölről, így hát az eddigi munkával töltött idő a kukában landolt. Viszont, a végeredmény egy szebb és pontosabb modell lett, illetve lesz.

Voltak időközben rövidebb-hosszabb kihagyások, olykor más projektek kerültek előtérbe, de mégsem teljesen a fiókban porosodott a projekt. Miközben a kasztni még nem volt meg teljesen, elkezdtünk az utastérrel foglalkozni, pl. vészfék, kapaszkodók, ülések..

Szeptember 16-án, a LOTUS Early Access megjelenése után egy nappal láthatóan sok minden változott. Textúrákat kapott a modell, a lépcsők ki lettek vágva, az ütköző le lett modellezve, a tetőn lévő keret is elkészült, így már kezdett ténylegesen hasonlítani az eredeti villamosra.

Időközben kiderült, hogy pár német srác elkezdett egy Hannovert magába foglaló pályát, így hát felajánlottuk hogy a hozzá tartozó villamost megcsináljuk, elvégre nem olyan sokat változott a honosításkor. Ekkor már gondolkodtunk azon, hogy biztosan érdemes-e OMSIba is bekonvertálni, vagy maradjon inkább csak LOTUS a cél. Utóbbit választottuk. Így október közepe környékén mikor sikerült beruházni a programra, el is kezdtünk ismerkedni annak kezelésével.

2019 is mondhatjuk hogy tartalmas év volt,bár mindent felsorolni nehéz lenne. Februárban jelentkeztünk a LOTUS fórumon néhány friss képpel, akkor lett kész a fényszóró több variánsa, a kétféle sebességmérő műszer, valamint a beltér is kezdett berendezkedni. Ezt követően megint hosszabb ideig csendben voltunk, de persze dolgoztunk a projekten.

Szeptemberben, s ezt követően is a vezetőfülke nagy figyelmet kapott, de azért az olyan dolgokról, mint a tető újratextúrázása, az utastájékoztató monitor lemodellezése, az ablakok kialakítása, ezekről is fontos említést tenni.

2020 januárjában semmi érdemleges nem történt, mert szabadidőnk jelentős részét a honlap fejlesztésével töltöttük, hogy legyen hol beszámolni a projektekről, s néha betekintsetek a színfalak mögé is.


2020 tavaszán csapatunk is otthon maradt, így az egész napos kijárási korlátozás okán a TW6000-esünkre is több időt tudtunk szakítani. Akkor elkészült például a forgóváz, az áramszedő vagy például a csukló belső része is, illetve több korábban lemodellezett objekt is textúrázva lett. Utána kezdődött a játékba való végleges konvertálás is.

Időközben elkészült a villamos template-je is, így a Hannoverben látott reklámos festések gyártása is el tudott kezdődni, amiben egy német srác segédkezik nekünk. Tőle nem csak a festéseket kapjuk, rengeteg információval látott már el minket a kint közlekedő változatokkal kapcsolatban, amiért továbbra is nagyon hálásak vagyunk neki. Így például a TW6000-ből készített Schienenschleifwagen-t (síncsiszoló villamos) is el tudtuk készíteni, ezzel a járművel kapcsolatban rengeteg képet kaptunk Ron Thunderr-től is.

Később a hazai változat megkapta a bkk arculat matricáit is, a festhetőség érdekében az ablaküvegek textúrázása is elkészült, és ugyan az ajtók már korábban elkészültek, részletek modellezése és az ajtó teljes textúrázása is hátra volt, ezeket is befejeztük. Az ülések is át lettek dolgozva, és a beltér jelentős része is be lett textúrázva. Modellek tekintetében mondhatni meghaladtuk a 90%-ot, így ebből a szempontból egész jól állunk.

Először a TW6000 BKV-s változata fog elkészülni, nézzük át részletesen ami még biztosan hátra van belőle:
-vezetőülés (modellezés, textúrázás)
-fülkeajtón elhelyezett kassza (hannoverben használatos) (modellezés, textúrázás)
-vezetőtéri tükör (modellezés, textúrázás)
-fülkevilágítás és zavarjelző lámpa (textúrázás)
-motorselejtező (modellezés, textúrázás)
-akkumulátor tároló (modellezés, textúrázás)
-ablak feletti kapaszkodó (modellezés, textúrázás)
-csuklóban elhelyezett kapaszkodók (modellezés, textúrázás)
-árnyékok égetése
-kapaszkodók rögzítő elemei (textúrázás)
-műszerpult (textúrázás)
-mikrofon (textúrázás)
-ülések alatti dobozok (textúrázás)
-biztosítéktábla (textúrázás)
-első ajtó felső lépcsőfoka (modellezés, textúrázás)
-csatlás (textúrázás)

Továbbá a hangok nagy része még nem lett felvéve, illetve a scriptek megírása és az animálás még el sem kezdődött. Ezeken felül még a különböző verziók pl a BKV-s TW6100, a houteni, a hágai, és a hannoveri változatnak valamennyi eltérését sem kezdtük el elkészíteni, mert ezeket későbbre tervezzük, először szeretnénk, ha egy alap meglenne, és abból majd az apróbb módosításokat könnyebb lesz eszközölni.


Köszönjük, hogy végigolvastad, szabadidőnktől függően próbálunk haladni a villamossal, és amint van újabb információnk, vagy több olyan dolog amiről szerintünk érdemes lenne írni, arról mindenképpen beszámolunk.


Tartalmaink ingyen vannak, az oldal fenntartása viszont nem. Ezért ha teheted és tetszik amit csinálunk, támogasd a munkásságunk, ezáltal elősegítve az oldal fenntartását.