Sziasztok!
Nem is tudom hogyan kezdjünk neki, hisz annyira régen írtunk már hírmondót, több mint másfél éve. Azt hiszem ideje ezt rendhagyó módon bepótolni, így hát nézzük mi is történt a 2023-as évben. Kiegészítésképpen megemlítjük miket tartalmaz az idén megjelent SimRail, és hogy milyen fejlesztéseket várhatunk a jövőben. Összefoglaltuk a TheBus-sal kapcsolatos híreket, megjelenéseket és a jövőben tervezett fejlesztésekről is olvashattok.


Készülő projektek


AddOn Berlin Linie 300 & Solaris Urbino 18 Electric
BowsyCh16

Halycon Media oldalán október végén mutatták be a projektet, majd később hozzá a tisztán elektromos hajtású Solaris Urbino 18 Electric-et.

A járat S+U Warschauer straße-tól Philharmonie Süd-ig közlekedik, olyan fontosabb nevezetességeket érintve mint, az East Side Gallery; Alexanderplatz (Rotes Rathaus) vagy a múzeumsziget.


Add-on Citybus O530
Kajosoft

A Conecto megjelenése óta sokat nem hallottunk Kajott felől, ezt a csendet törte meg október végén. Jelenleg a korábban kiadott béta Citaroján dolgozik, ami a kiadás óta elég sokat változott. Új modellek, textúrák, hangok, scriptek, mondhatni teljesen átdolgozta a bétát. Összesen 132 variációt számolt össze, melyek a következő típusokból adódnak össze:

  • 12 méteres szóló
  • 12 méteres Ü (Überland)
  • 12 méteres CNG
  • 13 méteres MÜ (hosszított Überland)
  • 15 méteres L (Lang)
  • 15 méteres LÜ (Lang Überland)
  • 18 méteres G (Gelenk, csuklós)
  • 18 méteres G CNG (CNG-s csuklós)
  • 18 méteres GÜ (Gelenk Überland)

Ezek elérhetőek különböző ajtóelrendezéssel, összesen 8 féle motort, és 4 féle váltót tartalmaz, a 83 setvar összesen 219 opciója megfelelő mennyiségű testreszabhatóságot ad, melyeket in-game is tudjuk változtatni. Valamint kapunk 600 féle valós és félvalós festéseket is.


Bielefeld
Till.475

Bielefeld városa Hannover és Dortmund között félúton, Paderborntól északra található több mint 300 ezer lakosú Ostwestfalen-Lippe régió legnépesebb települése.

A készítők a 38-as 138-as vonalcsalád építésével kezdték és lehetséges, hogy további 4 viszonylat 24, 30, 32 / 33 építésével folytatják.

További képeket, információkat webdisken találtok.


Kravtex Econell
HMTeam

Magyarországon jelenleg a legelterjettebb típus a hazai gyártású Kravtex-Kühne Csoport Credo Econell 12 méteres busza. Az első széria (MMT) idén töltötte a 10. életévét, a Volánbusz Zrt. beszerzése a legfrissebb darabokból pedig még jelenleg is zajlik.

A csapat elmondása szerint az eddig legyártott összes szériát szeretnék megvalósítani a játékban, mind utastér elrendezés, kapaszkodó, fülke, külső világítás, és további apró külső-belső eltérésekkel együtt. Tervezik a 3 ajtós városi kivitel elkészítését is, amiről az oldalukon találhattok majd képet.

A buszok külső szemmel is elég jól néznek ki, modellek tekintetében nincsenek hiányosságok, így leginkább már csak scriptelési munkálatok vannak hátra.

A 2 éve bemutatott Econell Next-tel is találkozhatunk majd a játékban, amit egy teljesen új alapra készítenek. Egyelőre csak a modellekkel foglalkoztak ami már elérte a 80%-ot. Más script, animáció, fizika csak a sima Econell típus befejezése után lesz várható.

Munkásságukat és a projekttel kapcsolatos információkat a Facebook oldalukon, valamint a hmteam.hu weboldalukon találjátok, ahol részletesebb infókat találtok mindegyik projektükről.
Jelenleg a HMTeam weboldala karbantartás alatt áll.


Oberbayern
Mari2004us

Bad Tölz-Wolfratshausen kerület déli részét bemutató fiktív dél bajor stílusú pályán egy közel 1 órás (55 perces) menetidővel rendelkező vonalon vezethetünk majd. A kisvárosi és szerpentines erdős utakon szűk utcácskák és hangulatos tájak nehezítik és szépítik majd a vezetési élményt. A projekt ugyan már több mint 8 éve készül, de minden évben kapunk róla friss információkat és képeket webdisken.


Projekt Szeged
T-621

A készítővel készült interjúnk óta sok víz lefolyt a Tiszán. A pályával kapcsolatban továbbra is a Facebook oldaláról informálódhatunk, ahol lassan de biztosan követhetjük az építkezéssel kapcsolatos folyamatokat, vagy épp a pályához készült AI járművekhez készült festést, vagy táblacsomagot publikál nekünk.

Érdemi helyzetjelentés a pályával kapcsolatban legutóbb tavasszal érkezett, ahol a Makkosház-i végállomást láthatjuk.


Rocar De Simon v2.0
PaulIp

2021 nyár végi hírmondónkban számoltunk be a v1.0 kiadásról. Azóta script, textúra és hang javításokon és pontosításokon esett át a busz. A típus eredettörténete alapján az olasz Starbus UL70 változatot is vezethetjük majd amely licensz alapján épült a bukaresti változat is. Ezen altípusuk közti eltérésekről is láthatunk képeket.

Idén nyáron egy menetvideót is kaptunk a V2-ben készülő három altípusról.

További képek webdisken érhetőek el.


Setra S2xx
Long Vehicle’s Team

Miután az O303-as DLC kiadásra került, a csapat újra elővette az S200-as szériájú Setrákat. Ahogyan a csapattól megszokhattuk már, ismét több igényes, és részletgazdag buszokkal fogunk majd gazdagodni. Tervezett szerint az S213UL, S215H, SG221UL típusok lesznek elkészítve.

Az SG221UL-ben egy Mercedes-Benz OM-407h fekvőmotor fog duruzsolni. Két féle változat lesz a csuklósbuszból, egy regionális jellegű 1-2-2-0 ajtóelrendezéssel, és egy városi jellegű 2-2-2-0 ajtóelrendezéssel.

A jegyeladás egy Almex A90-nel, valamint a jól megszokott, klasszikus német kasszával fog történni. Utastájékoztatás szempontjából két variációnk van, a jó öreg célfilm, valamint a flipdot kijelző. További setvar lehetőségként lehet változtatni a visszapillantó tükröket, a műszerfal bal alsó részének hosszúságát, és még sok mást, amit nem árultak el a készítők.

További képekért, információkért érdemes követni a Facebook csoportjukat.


Volvo 8000 series
Nano, volvorider, RATTI

2 éve áprilisban még a 8700/8700LE néven írtunk a projektről, ami azóta egy egész szériává nőtte ki magát. volvorider 8900LE-jét még Lotus szimulátorhoz készülő projektek között is bemutattuk. Emellett készül még a hazai utakról ismert Volvo 8500 és 8500LE és a finn Scania N, L, K sorozat járművei is.

Idei aktivitásnak tudható be RATTI hangokkal kapcsolatos tevékenysége is Volvo B12BLE DH12E-340 motorhangjai. További kültéri és beltéri hangfelvételt Webdisken hallhattok, valamint a Volvo 8900 B8RLE hangjait is.

Korábban már pedzegették, hogy építenek a buszok mellé illő skandináv tematikájú pályát is, azonban részleteket nem árultak el róla. Nano nyáron osztott meg pár képet a pályáról, amiben utcai objekteket és buszmegálló modellt mutatott be, amiből kiderül, hogy egy Helsinki környéki helyközi kivitelű pályát kapunk a buszok mellé. Azonban ezek is csak találgatások, de hogyha egyszer elkészülnek vele, csalódni biztosan nem fogunk.

További képeket, hangfelvételeket és információkat a projekt Webdisk fórumon találhattok. Ahol mindenképpen érdemes követni őket! 😉


Kiadott projektek

Add-on Agora Bus-Familie Stadtbus vol. 1
Nerosy

Ebben a sokadik francia DLC-ben az 1995-2002-ig gyártott Renault Agora szóló és csuklós változatát kapjuk. Mind a szóló és mind a csuklós változat 2-3 illetve 3-4 ajtókiosztással, Euro2-es 4 sebességes ZF automata váltóval vezethető.


Add-on Agora Bus-Familie Stadtbus vol. 2
Nerosy

Vol. 1 megjelenés után meglepően egy új DLC-ként jelent meg a Vol. 2 amiben immáron az Irisbus logóval ellátott változatot vezethejük. A Vol. 1-hez hasonlóan szóló 2 és 3 ajtós és csuklós 3 és 4 ajtós változatokat vezethetjük, Euro 3-as környezetvédelmi besorolású hajtással, VDV és RVI műszerfal változatokkal. Az ár egy euróval sem több, sem kevesebb, mint az első kiadásé, Steamen 17,95 euróért szerezhető be.


Add-on C2-Familie Vol. 1 Stadtbusse
European OMSI Developer Team

Nem is tudom hány éve vártunk erre a DLC-re, hány kiadási dátumot láttunk már az Aerosoft oldalán, de amint az adott dátum eljött, mindig egy újabbal találkozhattunk. De végül megtört a jég, Június 27-én végre megjelent. Az addon 7 különböző citarot hoz el nekünk, melyek egészen pontosan az alábbiak:

  • C2 K, 10.5m-es maximidi verzió, 2 ajtós kivitel
  • C2 K, 10.5m-es maximidi verzió, 3 ajtós kivitel
  • C2, 12m-es szóló verzió, 2 ajtós kivitel
  • C2, 12m-es szóló verzió, 3 ajtós kivitel
  • C2 LE, 12m-es Low Entry verzió, 2 ajtós kivitel
  • C2 G, 18m-es verzió, 3 ajtós kivitel
  • C2 G, 18m-es verzió, 4 ajtós kivitel

Valamennyi setvar lehetőség van, így kedvünkre szabhatjuk a buszt, például az üléselrendezést, kapaszkodókat variálhatjuk. Nagy bánatunkra sajnos csak Euro6-os kivitel van, Euro5, illetve EEV-s változat nem készült.

Viszont ezt a piaci rést már betöltötte a dsgn.mx200 féle C2-es család, mely tavaly Decemberben jelent meg webdisken, ugyanis ez körülbelül 30 féle változatot kínál, a 10.5m-es C2 K-tól kezdve a 21m-es Capacity L-ig.


Add-on Coachbus 303-Series
Long Vehicle’s Team

Az Ikarusaikról ismert Long Vehicle’s Team Június közepén kiadta a Mercedes-Benz O303-as DLC-t. A fizetős kiegészítő a német prototípust, az O303 15RHD-t, a spanyol prototípust, a Hispano Alcotan-t, valamint a török prototípust, az Otomarsan O303-ast tartalmazza. Az előbbi kettő 388 lóerős OM442-es V8-as motorral, míg utóbbi 372lóerős OM422-es V8-as motorral van felszerelve. Setvarozási lehetőség van, de nem minden setvar érhető el mindhárom típuson. A legtestreszabhatóbb az eredeti német variáns, bár még így is viszonylag szegényes a felhozatal.


Add-on Heuliez Bus-Pack GX x37 Diesel-Edition
Acrotere Design

Februárban jelent meg Acrotere által egy újabb Francia Heuliez, most éppenséggel az x37-es típuscsalád, mely 2014 óta rója az utakat. A DLC-ben az alábbi típusokat kapjuk meg:

  • 9.5m-es GX137 (2 ajtó)
  • 10.75m-es GX137L (2 ajtó)
  • 12m-es GX337 (2/3 ajtó)
  • 12m-es GX337 CNG (3 ajtó)
  • 18m-es GX437 (3/4 ajtó)

Összességében 4 féle motort, 4 féle váltót, és egy pár féle setvarozási lehetőséget kapunk.


Add-on Heuliez Bus-Pack GX x37 Elektro-Edition
Acrotere Design

Míg a Februári DLC-ben a dízelbuszoké volt a főszerep, a December közepén megjelent DLC-ben az alternatív meghajtású buszok kapták a rivaldafényt, egész pontosan az elektromos és a hibridbuszok. Az alábbi típusokat kapjuk meg:

  • 10.745m-es GX137L Electric (2 ajtós)
  • 12m-es GX337 Electric (2 és 3 ajtós)
  • 12m-es GX337 Electric Prototípus (2 ajtós)
  • 12m-es GX337 Hybrid (2 és 3 ajtós)
  • 18m-es GX437 Electric (3 ajtós)
  • 18m-es GX437 Hybrid (3 és 4 ajtós)

Add-on Hohenkirchen
CETO Design

Szeptemberben jelent meg a Hohenkirchen, mely egy elég régóta készülő fiktív pálya. Összesen 4 vezethető vonalat tartalmaz, melyek közül a leghosszabb mintegy 50 perces menetidővel rendelkezik, s két várost köt össze. A DLC-hez kapunk két vezethető autóbuszt is, egész pontosan egy MAN A20-ast Euro5-ös és Euro6-os kivitelben, valamint egy 3 ajtós Iveco Urbanway 18-as típust.
Összességében lenyűgöző tájakon vezethetünk.


Add-on Irisbus Familie Überland Evadys
Kescrole AddOns

Július végén elérhetővé vált az Irisbus Evadys, mely a Februári addon mondhatni elődje, ugyanis itt most a 2016 előtti változatot kapjuk meg az Evadys-ből, mely még Irisbus név alatt gyártódott. A típuscsaládból két változatot kapunk meg, az Evadys H-t, melyet leginkább a menetrendszerinti regionális közlekedésben szoktak használni, valamint az Evadys HD-t, mely pedig a nagyobb padló alatti csomagtér miatt inkább távolsági, vagy kirándulóbusznak való. Kapunk némi setvar lehetőséget, amivel módosíthatjuk a kijelzőket, a kerekeket, az ajtónyitók műszerfali pozícióját, vagy például a váltó típusát.


Add-on IVECO Bus-Familie Überland Evadys
Kescrole Addons

Februárban jelent meg az Iveco Evadys család, mely a 2016 után gyártott Evadys Line 13 és az Evadys Pro 13 típusokat foglalja magában. Összesen 13 setvar van, melyeknek összesen 36 opciója van. Többek között változathatjuk a teljesség igénye nélkül a kijelzőket, a kerekeket, a váltót, a műszerfali ajtónyitókat, stb.


Add-on IVECO Bus-Familie Urbanway
Nerosy

Úgy tűnik a Február az Iveco-k, valamit a Francia tartalmak hónapja volt, ugyanis a hó közepén jelent meg az Iveconak az Urbanway családja, mely tartalmaz dízel, valamint CNG-s változatot is, 2 és 3 ajtós szóló, valamint 3 és 4 ajtós csuklós verzióban egyaránt. Több dolog is testreszabható benne, például az ajtók típusa, az üléselrendezés, többféle belső kijelzők közül választhatunk.


Add-On MAN SL200
Sergey Panyukov

Megjelent a M̶e̶r̶c̶e̶d̶e̶s̶-̶B̶e̶n̶z̶ ̶O̶3̶0̶5̶. Hupsz, bocsánat, ez egy másik busz abból a korszakból. Szóval Június végén megjelent a(z) MAN SL200-as DLC, mely típust 1973 és 1978 között gyártottak a német VöV szabvány szerint. A buszból két féle változatot kapunk, a VöV szabványos helyi, valamint a StÜLB szabványos helyközi kivitelt. Kapunk némi setvarozási lehetőséget, melyet akár játékon belül is tudunk változtatni.


Add-on MAN Überland Lion’s Intercity LE
Nick Zimmermann

Nick Zimmermann neve ismerős lehet, ha olyan DLC-ket nevezünk meg, mint például az MAN DN95, vagy a fentebb említett C2-es DLC, melynek elkészítésében szintén részt vett. Nos, Októberben egy újabb DLC jelent meg kezei közül, most az oroszlános cég új generációs alacsonybelépésű regionális autóbuszát kapjuk meg, az MAN Lion’s Intercity LE-t. Két féle hosszúságú változatot tartalmaz a kiegészítő, egy majdnem 12.5 métereset, és egy 13 méternél egy picivel nagyobbat. Mindkét méretből van ZF és Voith váltóval szerelt, valamint 1-2-0 és 2-2-0 ajtóelrendezésű változat is. A 24 setvar lehetőséget ad arra, hogy kedvünkre variáljuk a buszt, többek között változtathatjuk a motort (280, 320, 360 lóerő), legyen-e hybrid rendszerű, vagy sem, a tükrök, az ajtók típusa, és még sorolhatnánk.


Add-On S41XLE Business Series
notio 3D

November végén megjelent DLC-vel a Setra S41x LE Business típusokkal róhatjuk a köröket a virtuális aszfalton. A család típusai közül megtalálhatjuk a 12m-es sima és faceliftes S415LE Business, a faceliftes 13m-es S416LE Business, valamint a 14m-es faceliftes S418LE Business változatokat. Az S415LE Business ismerős lehet, hisz a Volánbusznál is közlekedik belőlük jópár darab. No de nézzük is pontosan mit tud a DLC.
Ahogy említettem, 3 féle típust kapunk, mindegyikből van automata és manuális váltóval szerelt verzió is, de ajtóelrendezésben is vannak eltérő változatok egy típuson belül. Setvar lehetőségekből nem túl sok van, de éppen elegendő. Változtathatjuk a tükröket, a kijelzőket, hogy legyenek-e az ülések felett csomagtartók vagy sem, vagy például az ülések típusát.


Berlin 100
Busfahrer1991

Tavasszal megjelent Berlin városnéző 100-as jelzésű vonala. Ahogy a 300-as vonalon, itt is Berlin nevezetességei között vezethetünk, az Állatkerttől (Hertzalle, S+U Zoologischer Garten) indulva láthatjuk a lerombolt állapotában hagyott Kaiser Wilhelm templomot, elhaladunk a Reichstag és a Brandenburgi kapu mellett, majd tovább a 300-as busszal együtt áthaladunk a múzeumok szigetén. A következőkben iajer bemutató videóját láthatjuk. Letölteni az Omsi Webdiskről IDE kattintva tudjátok.


Blankwitz V2
omsi_sw

Januárban jelent meg a Blankwitz második verziója, mely egy igen nagy szeletet hozzáad a pályához. A pálya egy nagyon hangulatos fiktív területre visz el, a festői tájak mellett az igazán szűk kis utcák teszik izgalmassá a vezetést. Az új verzió a korábbi 3 vonalhoz még 7 új vezethető járatot hozzáad. A pályának előfeltétele, hogy meglegyen a Hamburg-Hafencity, a Rheinhausen, valamint a Citybus O305 DLC, illetve megannyi ingyenes kiegészítő, melyet a készítő nem mellékelt a pályához, de adott elérhetőséget hozzá. Ha szeretnétek letölteni a Blankwitz V2-t, azt WebDiskről tudjátok.


Borsod Régió
kenike

A tavaly Decemberben megjelent Borsod Régióhoz Január elején érkezett egy kisebb frissítés, mely a pályával együtt elérhető az oldalunkon a Letöltések>Pályák menüpont alatt. A frissítés leginkább hibajavításokat tartalmaz, például csak a menetrendnek megfelelő napokon közlekednek a járatok, pótolva lett pár dolog a csomagból, készültek táblák a Bustrainzes Ikarusokhoz, bővítve lett a hof is. Láthatóan ez nem egy túl nagy frissítés, ami külön cikket érdemelne, viszont mivel a tavalyi évben majdnem teljes egészében kimaradtak a hírmondók, ezáltal a pálya megjelenéséről sem számoltunk be, mindenképpen szerettem volna írni a pályáról.

A pálya még az Omsi+os időszakban megjelent 4051-es vonalat tartalmazó, Sajoszentpéter-Alacska pálya bővített, továbbfejlesztett verziója. Ezen a bővített kiadáson a korábbi 1 helyett már 4 vonalat járhatunk be Borsod-Abaúj-Zemplén (vár)megyénkben, melyek a következők:

  • 4048: Kazincbarcika – Berente
  • 4049: Berente – Sajószentpéter – Sajólászlófalva – Kondó – Varbó
  • 4050: Kazincbarcika – Sajószentpéter – Kondó – Varbó
  • 4051: Sajszentpéter – Alacska

Kazincbarcikán megtalálható egy telephely is, így a pályán adott a lehetőség a buszok tankolására, mosására. Habár a menetrend valós, a fordák nem teljesen azok, így előfordulhatnak rezsimenetek is.


Grande Porto 2022 (fél-valós)
BrunoAlexLUX

Bruno elkalauzol minket Portugália észak-nyugati részén található Porto városába, ahol a nagyvárosi utcákbóll indulva a vidéki búzamezőkön keresztül akár a tengerparton is lehetőségünk van vezetni, városi, helyközi vagy akár bevásárló, reptéri transzfer vagy városnéző járatokat is. Akár a belvárosban, akár vidéken járunk vagy akár ha kedvünk támadt shoppingolni, menetközben találkozhatunk valósan megépített környezettel és épületekkel is… a még valósabb vezetési élményért pedig portugálul beszélő utazóközönség gondoskodik. 😉

A nagyszabású projekt idei kiadásával összesen 300km-es úthálózaton 10 településen összesen 94 viszonylaton vezethetünk, melyek menetideje a 15 perctől egészen 75 percig tart.
Hogyha felkeltették az érdeklődéseket az eddig elhangzottak, akkor részletesebb leírást és letöltési linket az Omsi Webdisk fórumán találsz. Jó játékot!


Ikarus pack
Szabó’s workshop

Derült égből villámcsapás. Így tudnám jellemezni a Szabó’s workshop által kiadott Ikarus pack júniusi megjelenését. Na de térjünk a lényegre, egész pontosan mi is ez, miket tartalmaz a csomag.
A buszok egy részét nem kell bemutatni, valamennyi szerepelt már oldalunkon, és írtunk is már róla korábban. A pack tartalma egész pontosan a következő:

  • Ikarus C63
  • Ikarus 263 és 263GT
  • Ikarus 293
  • Ikarus 405
  • Ikarus 412
  • Ikarus 415 és 415T
  • Ikarus 435 és 435T

Ezeket letölteni MEGA-ról tudjátok.

Fontos megjegyezni, hogy ezek a buszok félkészen lettek kiadva.
A csomag tartalmazza az általunk fejlesztett utastájékoztató rendszerek egy korábbi verzióját, viszont folyamatosan dolgozunk mind a rendszerek fejlesztésével, mind pedig hogy a fenti buszokhoz egy átfogó frissítést kiadjunk. Ez már valamennyi busszal megtörtént, amelyeket a Letöltések>Járművek menüpont alatt megtaláltok, amire adtunk ki frissítést, javasoljuk azoknak használatát.


Prague Citybus – linka 143 & 180
kuba.k

Megejelent a prágai 143-as vonal frissítése amibe a 180-as vonalat kaptuk. A viszonylat Dejvicka és Zličín bevásárlóközpont között közlekedik és egy kis szakaszon Dejvická-tól indulva 4 megállóig együtt halad a 143-as vonallal. A teljes vonal 20 megállóból áll, menetideje 45 perc.
Letölteni a készítő weboldaláról tudjátok, ahol több információt és képeket is találtok, és a pálya készítésének folyamataiba is betekintést nyerhettek.


Vanhool pack
Agora Citelis

Nyár végére kaptunk egy 6 típusból álló belga Vanhool csomagot. Az 1985-től gyártott típuscsalád (1988-ig A280 majd A500) legkisebb tagját is vezethetjük, a 7,68m hosszúsággal rendelkező A507-est.
Összes típus amit a csomag tartalmaz: A600, A500, A507, A508, AG700, AG500.
Letölteni az Omsi Webdisk fórumról tudjátok.


2018. szeptember 15. Milyen rég is volt már, 5 éve? Hogy miért is fontos ez a dátum? Ekkor jelent meg Early Accessként a LOTUS szimulátor. Azóta már sok víz lefolyt a Dunán, viszont azóta se tudta még teljes egészében átvenni az OMSI-tól a stafétát. A kezdetekhez képest azért jónéhány dolog bele került a játékba ami egy lépéssel közelebb viszi a végleges kiadáshoz, mint például az AI, az utasok, menetrend, stb., de minden egyes frissítéssel úgy tűnt, mintha igazából egy helyben toporzékolnánk. Ezen az se segített, hogy borzalmas az optimalizációja a szimulátornak. Na de mi változott idén? Igazából nem sok minden… Na jó de, lényegében év elején megkaptuk a csuklósbuszokhoz való fizikát, bejött a jegyértékesítés, valamint a biztosítóberendezés alapja. Azóta csak némi hibajavítás jött, de nyár közepe óta némasági fogadalmat tettek a készítők, egészen októberig.

Október közepén megtörték a csendet, bejelentették, hogy a saját játékmotorjukkal felhagynak, és átváltanak Unityre, illetve plusz egy fejlesztővel bővült az amúgy is kis csapat. No de ez miért is jó nekünk? Először is ettől a váltástól a fejlesztők is nagyobb teljesítménybeli javulást várnak, illetve így könnyebben portolható lesz akár Linuxra is. Ennek a “mellékhatása” lesz az is, hogy az elavult Object Pascal helyett egy modernebb nyelvben íródik a LOTUS, egész pontosan C#-ban. A scriptnyelv is áttér C#-ra, viszont a fejlesztők készítenek egy scriptkonvertert, hogy a már kész kiegészítőket egyszerűbb legyen újra használhatóvá tenni.
Meglátjuk mi sül ki az egészből és hogy mit hoz a jövő, na de addig is, kezdjük a sort az idei aktivitást mutató LOTUS-ra készülő projektekkel.


Készülő projektek

AddOn – Stadtbus Hamburg
Darius Bode

Nem áll meg a fejlesztés Darius irodájában sem, az Omsi-ra kiadott Hamburg DLC-k építése után a 172-es vonalra kalauzol el minket, immáron a Lotus szimulátor világában.

A pályán a város 2005-ös állapotával találkozhatunk majd. Részletes leírást és mégtöbb képet Darius saját weboldalán vagy Steamen találtok.


Berlin Linie 50
BLV-1986

Az 50-es villamos Berlin északi részén Guyo strasse és Virchow-Klinikum között közlekedő villamosvonal, 32 megállóval rendelkezik és a menetideje 42 perc.

Az építkezés idén 4 éve, 2019 novemberében indult, a Björn strasse-től Guyo strasse felé kezdődött, a projekt sokáig parkolópályára lett téve, a készítő kedv és/vagy idő hiányában nem foglalkozott a pályával.
Idén március közepén folytatta az építést, az eddig elkészült területek javításával.

A készítő dolgozik azon, hogy a pálya többjátékos mód használatára is alkalmas legyen. Még több képért, információért látogassatok el a LOTUS hivatalos fórumára.


Berlin M13 WEI
Matti_LE

Folytassuk sorainkat ismét egy berlini viszonylattal, méghozzá a 13-as jelzésű Metrotram-mel (metróvillamossal). A vonal Virchov-Klinikum-tól Warschauer strasse S-Bahn állomásig közlekedik. A vonal nyugati végállomása (Virchov-Klinikum) 12 megállón keresztül közös pályán halad az 50-es vonallal, amiről pár cikkel korábban írtunk.

A projekt nevéből árulkodik, hogy az építkezés Weißensee kerületben kezdődik, Weißensee kocsiszín — Pasedagplatz (12,27) szakaszával, majd az M4-es Berliner Alle / Indira-Gandhi-Str. — Zingster straße közötti szakaszán folytatódik, aminek egy részén az M13-as a lichtenbergi kocsiszín ki és beálló menetein használ.

Az M13-as viszonylat építése a déli Warschauer Str. irányába csak ezután kezdődne.
Az eddig elkészült szakaszról és a beépítettség mértékéről a készítő Youtube csatornáján találhattok videókat, valamint a Lotus hivatalos fórumán képek formájában is.

A pálya félig valós – félig fiktív lesz, ugyanis a legtöbb épületet a készítő már meglévő alap objektumokból használja fel.

Weißser see — Hansastr./Buschallee szakasz

Büssingshein
Nutzer 5.158

Büssingshein egy kitalált város Németország központjában 1100mm-es nyomtávval. A pályához 8 villamosvonal fog megépülni, melyek közül kettő észak-dél és kelet-nyugat irányúak valamint további négy a város központjából a külvárosi területekre közlekedik.

Az építés még 2022 november végén kezdődött, azóta elég sok képet kaptunk a pályáról, amik alapján egész igényesnek ígérkezik.
A kiadásról ugyan még nem említett dátumot a készítő, viszont megjelenés után lesz lehetőségünk multiplayer módban is játszani rajta. Bővebbet LOTUS fórumon találtok.


Freeware AddOn Leipzig
RSTLNO1

Erről a projektről már többször számoltunk be korábban, egyszerűbb és látványosabb formában videókat közöltek a 11-es és 12-es vonalról.
Idén márciusban is kaptunk egy videót a ČKD Tatra szerelvények Bombardier NB4 pótkocsijáról, júliusban pedig az Augustusplatz egyedi épületeiről.


Lotus Stuttgart
Mr.Hobby

A pályán az U5 és U6 Stadtbahn vonalak vezetésére lesz lehetőségünk változatos földalatti és föld feletti szakaszokon.
U5 22 megállóval és 29 perc menetidővel rendelkezik a városközpontból délre található Killesbergtől Leinfeldenig közlekedik, az U6 43 megállóval és 52 perc menetidővel a város nyugati régiójából szintén délre, az U5 vonalat lefedve a repülőtérre közlekedik, Gerlingen — Flughafen / Messe között.

A pálya valós vonalvezetéssel, valós környezetben és valós épületmodellekkel lesz megépítve.

További képek a Lotus hivatalos fórumán, ITT.


Mülheim an der Ruhr 2005
Rene5699

A pálya a korábban színesebb hálózattal rendelkező Mülheim város 1000mm nyomtáv szélességű villamoshálózatát mutatná be. Az építkezés a 110-es vonallal kezdődött és a 102-essel folytatódott.

A 2005-ös állapotok miatt az akkori épületek megépítése és pontos kinézete miatt a pálya a félig valós megjelölést kapta, így a már meglévő épületekből gazdálkodik, de a készítő hozzátette azt is, hogy a városházán kívül szeretne további valós, a belvárost meghatározó épületet is a pályán látni.

Illetőleg a vonalhálózat, közút és infrastruktúra építésekor ügyel a pontos, részletes és a lehető legvalósabb beépítésre.
A szimulátor hivatalos fórumán közölt képek szerint erre tényleg figyel, – persze nem ismerjük az akkori állapotokat – de a képek önmagukban is árulkodóak, hangulatosak.


Projekt Wiener U-Bahn – U4 & Siemens Type-V
Fabian13, BELLA CIAO

2018-ban a LOTUS még Early Access megjelenése után nem sokkal bemutatkozott projektről a korábbi összefoglalóinkban nem írtunk, mert nem láttunk érdemi előrehaladást az építkezés kezdete óta.

A “jég” azonban megtört, 2021 év vége után idén 2023 nyáron jelentek meg friss infókkal a készítők.
Az építkezés lassan de biztosan halad, a legutóbbi novemberi infók szerint a pálya Heiligenstadt és Landstraße között járható, ez 7 állomást foglal magában, a teljes 29 perces menetidőből 9 percnyi utazást jelent. Tovább a projektről ide kattintva olvashattok.

A pályához BELLA CIAO építi az U4-en jelenleg is közlekedő Siemens Type V-t, amiről pedig itt olvashattok.


Rheinhausen
Roland15

Roland15 neve már ismerős lehet a készülő Hamburg78 DLC-ből, tavaly a két ünnep között bemutatta már régóta készülő Rheinhausen pályáját.

A pályán 5 villamosvonalon vezethetünk majd, ezek közül a 2-es és a 3-as már teljesen elkészült, és már játszható is. Elképzelhető, hogy a jövőben lesznek majd buszjáratok is, de egyelőre csak AI-ként találkozhatunk velük a pályán.


Kiadott projektek

Budapest metro line M2 & Ev type metro
Bzmot332

Sok, leginkább a múlt-kort feldolgozó pályák és járművek köthetőek a készítőhöz, mint pl. a Milleniumi Földalatti Vasút, az 1000-es villamos vagy az 1970-es éveket feldolgozó Óbuda pálya.
Az április elején közzétett 2-es metró vonallal és a hozzáillő Metrowagonmash EV típussal is tovább folytatta a retró faktort. A város metróközlekedését meghatározó szovjet metrókocsik budapesten az M2-es vonalon már több mint 10 éve, M3-as vonalon pedig 2018 tavasza óta nem közlekednek. Bzmot332-nek köszönhetően a 2-es vonal felújítás előtti állomásain ezekkel a szerelvényekkel vezethetünk keresztül.

Bzmot332 kiadott projektjeit a LOTUS szimulátor Steam műhelyében találjátok és tölthetitek le.


Hannover Linie 10 + 17 & LHB TW2000
bjoernschneegans

Korábban aktívan figyelemmel kísértük a pálya, valamint a villamos készítését, hisz megfelelő környezetet teremt a TW6000-esünkhöz. Már épp szedtük volna össze, hogy idén mit haladtak a készítők, mikor karácsony másnapján elérhetővé tették korai változatként mind a pályát, mind a villamost. Mivel még nincs teljesen kész, egyelőre csak a 10-es vonal egy része járható, illetve a járműben is akadnak még hibák. Letölteni mindkét kiegészítőt Steam műhelyből tudjátok.


A játék 2021-es megjelenése után ígérték, hogy tervezik nyilvánossá tenni a modding tool-t is, amiben saját magunk építhetünk pályákat a játékban. A játék fejlesztését a készítők 3 fázisra bontották, amit a Trello oldalukon tudunk követni. A kiadáskor a Phase 1-ben a berlini TXL (S+U Alexanderplatz – Flughafen Tegel) vonalat kaptuk a 18 méteres Scania Citywide-al.

A játék megvásárlásával jelenleg több berlini vonalat, több mint 5 típussal járhatunk be, az alábbiak szerint:

Bejárható vonalak Berlinben:

  • Linie 100 S+U Zoologischer Garten ◄► S+U Alexanderplatz
  • Linie 123 S+U Hauptbahnhof ◄► Mäckeritzwiesen
  • Linie 200 S+U Zoologischer Garten ◄► Michelangelostr.
  • Linie 245 S+U Zoologischer Garten ◄► S+U Friedrichstr.
  • Linie 300 S+U Warschauer Str. ◄► Philharmonie Süd
  • Linie TXL S+U Alexanderplatz ◄► Flughafen Tegel

Vezethető busztípusok:

  • Scania Citywide LF 11M 2 és 3 ajtós (szóló)
  • Scania Citywide LF 12M 2 és 3 ajtós (szóló)
  • Scania Citywide LF 18M 3 és 4 ajtós (csuklós)
  • MAN Lion’s City DD
  • Mercedes-Benz eCitaro 2 és 3 ajtós (szóló)
  • Mercedes-Benz eCitaro G 3 és 4 ajtós (csuklós)
  • VDL Citea LLE 120 2 és 3 ajtós (szóló)
  • VDL Citea LLE 127 2 és 3 ajtós (szóló)
  • VDL Citea LLE 99 2 ajtós (maxi midi)

Phase 2 főbb frissítései közé tartozott a 100-as vonal és az MAN Lion’s City DD mellé idén megjelent a Modding tool is, amiben lehetőségünk nyílt saját pályát építeni. További főbb frissítések közé tartozik a Multiplayer és az ahhoz kapcsolódó dolgok fejlesztése, ami jelenleg még fejlesztés alatt áll.

Phase 3-ban lesz majd lehetőségünk saját vállalkozást is létrehozni, illetve minden Phase végén kiadnak a játékhoz egy teljesítménnyel és AI-val kapcsolatos frissítést is, ez természetsen a Phase 2-höz is jár majd.

Ahogy több játéknál már megszokhattuk, a The Bus Steam oldalán is található egy Műhely, ahol a közösség által megosztott projekteket tudunk letölteni és használni a játékban. A következő sorokban az Omsihoz és Lotushoz hasonlóan összeszedünk néhány fontosabb kiadott elemeket.
A kiadott pályákon kívül rengeteg festés, hangmod, kijelzőmod és sok-sok apróság is elérhető a játék Steam Műhelyében.


Grundorf
Titukis

Az OMSI – Der Omnibus Simulator-ból ismerhetjük a pályát, amit ezúttal ebbe a szimulátorban is játszhatunk. Letölteni a TheBus Steam Műhelyéből tudjátok.


Przemyśl
PiterBiscuit

Lengyelország dél-keleti részén az ukrán határtól 10km-re található város keleti-nyugat irányú 12-es vonalán vezethetünk. A pályát a készítő a TML Studio alap épületeiből építette, saját objektumok hiányában.

A pálya építésének folyamatait a készítő Youtube csatornáján követhetjük. Letölteni a játék Steam Műhelyéből tudjátok.


Heinsberg
Jannis

Több valós német város pl. Wegberg, Beeck, Rath-Anhoven, Erkelen területeiből összeállított pályán 22km-es úthálózaton vezethetünk iparterületet, lakóövezetet átszelő utakon.
Jelenleg 3 elérhető vonalat járhatunk be 412, 412k és egy rövid vonatpótlót.

Letölteni és bővebb leírást a pályáról Steamen olvashattok, illetve a pályával kapcsolatos észrevételeket Discord Jannis Modding szerverén jelezhetitek.


Castrop-Rauxel Map – Beta
Ährwin

Castrop-Rauxel a Rajna-Ruhr vidéken Dortmund mellett található város. A pályát valós domborzattal és vonalhálózattal szeretné megépíteni a készítő, egyedi saját objektumokkal. Ahogy a címben is írtuk, a pálya jelenleg béta állapotban van, vezethető vonalak közül egyelőre csak egy fiktív óvárosi vonalat vezethetünk, de fejlesztés alatt áll a 341-es vonal is.

Hogyha megtetszett a pálya, a Steam Műhelyből feliratkozhattok rá.


Még 2022 év végén ingyenes bétában ki lehetett próbálni ezt a lengyel vonatszimulátort, majd egyből 2023 januárjában Early Accessként meg is jelent. No de beszéljük erről egy kicsit részletesebben is, mi is ez? A SimRail egy Unity alapra épülő vasúti szimulátor, mellyel jelenleg a Lengyel vasúthálózat egy részén szállíthatjuk az utasokat, vagy az árukat. Persze ez így önmagában kevés lenne, hisz ilyesmi szimulátorokkal már mondhatjuk tele a padlás. Az egészhez hozzájön a többjátékosmód, így egy szerverre felcsatlakozva akár a barátainkkal, akár idegenekkel találkozhatunk, beszélhetünk egymással.
De hogy még kevésbé legyen unalmas, nem csak mozdonyvezetőként tehetjük próbára magunkat, hanem forgalmi szolgálattevőként is. Utóbbi esetében nekünk kell állítani a váltókat, beállítani a vágányutat, fogadni és tovább engedni a vonatokat. A különböző állomások különböző biztosítóberendezést, forgalomnagyságot, és nehézséget jelentenek.
Vonatokból jelenleg az alábbi típusok vezethetőek:

  • EP07 (villamosmozdony)
  • EU07 (villamosmozdony)
  • EP08 (villamosmozdony)
  • ET25 Dragon (villamosmozdony)
  • E186 Traxx (villamosmozdony)
  • EN76/EN96 (villamos motorvonat)
  • EN57/EN71 (villamos motorvonat)
  • ED250 Pendolino (villamos motorvonat)

Valamint amikről tudunk hogy valamikor a jövőben még érkezni fognak, persze fontos megjegyezni, hogy nem minden frissítésként, van ami DLC lesz:

  • Ty2 (gőzmozdony)
  • ET22-911, ET22-265, ET22-644 (villamosmozdony)
  • SD70ACU (Amerikai dízelmozdony)
  • Škoda 163 (villamosmozdony)

Forgalmi szolgálattevőként jelenleg két féle biztosítóberendezéssel találkozhatunk, egy számítógépről vezérelhetővel, és a klasszikus Domino67-essel.
A pálya terjedelme egyelőre nem túl nagy, Katowicéből kiindulva csupán Varsóig, vagy másik vonalon Sedziszów-ig, illetve még Lazy-ig juthatunk csak el, de ez nyilván még bővülni fog.


Befejezésképpen ejtsünk szót rólunk is. Mi történt velünk, hogy állnak a projektek, mivel mennyit haladtunk és mi várható a jövőben? Nézzük sorban!

Mi van az oldallal?
Amilyen lendületesen vágtunk neki pár éve a honlapnak, olyan lendületesen maradt abba tavaly év elején a havi szintű cikkezés. Legfőképpen talán a demotiváltságot lehetne felhozni, mint kiváltó okot. A kevesebb tartalom ellenére próbáljuk fejleszteni az oldalt, ennek dizájnbeli eredményeit már ebben a cikkben is láthatjátok.

És most újra lesznek havi hírmondók?
Nem. Tudjuk jól hogy hiánypótló lenne ha visszajönne, ezért is szerettük volna az Omsi+-ról átvenni, vinni tovább a “hagyományt”. Viszont azért sajnos mi sem vagyunk időmilliomosok, nem ebből élünk, így nem tudnánk garantálni hogy minden hónapban ismét össze tudnánk szedni, hogy mivel mi történt. A jövőben megpróbálunk több készítővel beszélni, 1-1 interjút leszervezni, de rendszerszintű tartalom nem várható.

Hogy áll az ARC projekt?
Körülbelül 2 éve új alapra lett rakva a busz, új scripteket, javított és szebben kidolgozott modelleket szerettünk volna hozzá. Így jelenleg áll és egy jó ideje nem történt vele semmi, teljes átnézést igényel a projekt, hogy melyik része milyen állapotban van, miket kell újra konvertálni és milyen szükséges javítások vannak még hátra. Ennek tekintetében a jövője bizonytalan.

Mit lehet tudni a PDZ módosításról?
Egy új alapra történő átrakásnál akadt meg a történet, hogy lesz-e még foglalkozva vele, az nem tisztázott.

Mikor lesz kiadva a 7E?
Ilyen csigatempóban van némi haladás, de rengeteg objekt hiányzik, kérdéses hogy mikorra lesz vállalható állapotban. Legutóbb idén márciusban kerültek új épületek a pályára, nevezetesen a Tisza István tér és Zugló vasútállomás megálló körül bővült a környezet. Egy Omsi Workshopos tagnak köszönhetően pedig aktuális menetrend is került a pályára.

Foglalkozunk még a hannoverivel? (TW6000)
A villamos modell ügyileg eléggé előrehaladott állapotban van, viszont se script, se hang nincs még rendes. Jelenleg nem foglalkozunk vele, várunk hogy a LOTUS merre fejlődik, egyáltalán fejlődik-e. Viszont ezt a projektet semmiképp nem engedjük el, mindenképp ki lesz adva, be lesz fejezve, csak az időpont a kérdéses.


Mi van a 81-es pályával?
A műhely oldalunkon részletesen ugyan nem írtunk még róla, de ennek ellenére a többi pályánk közül talán ez van a legelőrehaladottabb állapotban, viszont egy ideje ez is áll. Lenne még mit foglalkozni és mivel ez áll legközelebb a kiadáshoz, van rá esély, hogy valamikor teljes mértékben elkészüljön. Több egyedi épület, lakóházak és panelházak modellezése hiányzik, és egy korábbi editor által előidézett tile hiba miatt, vonalvezetésen kb. 300m-es szakaszon mindent újra kell építeni, ez érint sok gondosan felfüggesztett felsővezetéket is, és rengeteg kisebb méretű részletelemeket is.


Szóval akkor már nem fogtok semmivel sem foglalkozni?
Ezt nem mondanám, csak csökkentett kapacitással dolgozunk, így mindig leginkább egy dolog felé terelődik a figyelem, de az is korlátozott időkeretek között. Mint például nyár óta az Ikarusok frissítésein dolgozunk szépen sorban. Ezen felül ahogy már említettem, megpróbálunk majd a honlappal is foglalkozni. Régebben több budapesti pálya építésébe is belekezdtünk amelyekről nem számoltunk be, így az ahhoz befejezett és félkész dolgokat is szeretnénk megosztani veletek. Több objektumcsomag is félben maradt, ezeket egy átnézés után szintén kiadnánk, hogy ne a gépünkön porosodjanak.


Végezetül ezúton kívánunk mindenkinek sikerekben gazdag boldog új évet!


Tartalmaink ingyen vannak, az oldal fenntartása viszont nem. Ezért ha teheted és tetszik amit csinálunk, támogasd a munkásságunk, ezáltal elősegítve az oldal fenntartását.

Kategóriák: Havi összefoglalók